2017. december 5., kedd

TESZT - SkinDelight pattanástalanító és energetizáló olaj

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én korábban már fejben eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne a tökéletes kozmetikai márka, amely minden számomra fontos szempontot figyelembe vesz. Állatkísérletektől mentes, vegán, teljesen természetes, nagyrészt bio, kézműves, magyar, az előállítása pedig környezetbarát. Ez mind így együtt szinte lehetetlennek tűnt a képzeletemben, aztán nem sokkal utána megkeresett a SkinDelight együttműködés céljából, és meglepetten konstatáltam, hogy erre a márkára bizony minden igaz, amit az előbb felsoroltam.
Két terméket választottam tesztelésre, az egyik egy pattanástalanító olajkeverék; az Equilibrium, a másik pedig az Open your heart nevű energetizáló olaj. Utóbbit pár hete, előbbit pedig már hónapok óta használom, úgyhogy már igazán elérkezett az ideje ennek a bejegyzésnek.
A teljes bejegyzésért kattints tovább!



Még mielőtt részletesebben is kitérnék a termékekre, fontos tisztázni, hogy pontosan mik is ezek. Arc-és testápoló olajok aromaterápiás illóolajokkal keverve, így nem csak a bőrt, de a lelket is gyógyítják.

EQUILIBRIUM
Az Equilibrium-mal szeretnék kezdeni, mivel ezt kezdtem el használni előbb, és ez volt a kettő közül az, amitől őszintén sokat vártam. Első használatkor egyből megcsapott a finom, relaxáló citromfüves illata, amiért én kifejezetten este szeretem ezt használni, lefekvés előtt kellemesen megnyugtat.
Fontos, hogy mindkét olajat fürdés után, enyhén nedves bőrön használjuk, így sokkal könnyebben beszívódnak és hatásosabbak. Ezt az olajkompozíciót én inkább csak az arcomra használtam, de volt, hogy kedvem támadt "megfürdeni" az illatban, és az egész testem megmasszíroztam vele.

Tudni kell rólam, hogy kevert az arcbőröm, a zsírosodás nem jellemző rá, de stresszesebb napokon, vagy amikor több olajos magvat eszem a kelleténél, akkor bizony nekem is elő szoktak jönni rajta pattanások. Az Equilibrium-ot pont egy ilyen kritikus időszakban kezdtem el használni, és egy hét után már sokkal tisztább lett tőle az arcbőröm, később pedig ha megjelent rajta 1-2 pattanás, akkor azok is sokkal hamarabb eltűntek, halványodtak. Nem csak a pattanások kezelésében segít, de egyben nagyon szépen hidratál is, erre a kettőre együtt pedig kevés termék képes.


OPEN YOUR HEART
Ezt a terméket pár hete, az Equilibrium után kezdtem el használni, és már első felbontáskor teljesen levett a lábamról az illata! Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy milyen, de egyszerre nyugtató és energetizáló hatással van rám, így ha itthon jógázom, akkor mindig kenek picit belőle a csuklómra, a tarkómra és a szívcsakra területére, ha pedig jógastúdióban gyakorlok, akkor óra végén, zuhanyzás után használom. Reggelenként is elkezdtem használni, mert parfümként is megállja a helyét, több dicséretet is kaptam már rá. (A vegánoknak amúgy is probléma szokott lenni a parfümvásárlás, mert nagyon kevés CF parfüm érhető el itthon.)

A testápoló hatása pedig tökéletes, már első használat után selymes, hidratált és valahogy élettel telibb lett a bőröm. Nem gondoltam volna, de ez az Open you heart olajkeverék még jobban a szívemhez nőtt, mint az Equilibrium, egyszerűen csodás hatással van a lelkemre.


Még egy szuper dolog a márkáról: ha az oldalon nem találsz a a bőrödnek és az igényeidnek megfelelő terméket, akkor egy konzultáció után megalkotják neked a saját elixíred! Erről bővebben ITT olvashatsz, úgy éreztem ezt muszáj megemlítenem, mert magyar márkánál (sőt, külföldinél se nagyon) még nem láttam ehhez hasonló kezdeményezést.

Összességében mindkét terméket bátran ajánlom, mert maga a márka minden szempontból teljesen etikus és természetes, a termékekből egy használathoz kevés is elegendő, így sokáig kitartanak, a hatásuk pedig kívül belül megújít, feltölt. 


3 megjegyzés:

  1. Ezzel a poszttal most nagyon felkeltetted az érdeklődésemet. Most elég kritikus az állapota az arcomnak, és keresem a tökéletes és nem is drága megoldást rá. Természetesen az lenne a legjobb ha állatkísérlet mentes lenne. Nagyon jókor írtál ezekről a termékekről. Nagyon sokat segített a választásban. Egyébként nagyon szeretem a blogod, csak így tovább! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy segíthettem! :) Az Equilibriumot tényleg bátran ajánlom problémás bőrre, megér egy próbát, ha pedig mégsem segítene az arcodon (amit egyébként erősen kétlek), akkor még mindig el tudod használni testápolásra, mivel funkcionális termék.

      Törlés

Minden vélemény számít!