2013. április 23., kedd

Stílusosan az iskolapadban III. - Tavasz/Nyár

A naptár szerint már bőven tavasz van, ellenben az utóbbi hetekben az időjárás inkább nyárias, mint tavaszias, ezért úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha összevonom a kettőt egy bejegyzésbe. Bizonyára már jó páran vártátok ezt a posztot, mert a visszajelzésekből látom, hogy sokatok kedvence, úgyhogy most itt is van. :)
A teljes bejegyzésért kattints a 'Tovább' linkre!

DZSEKI/BLÉZER/MELLÉNY
Ezek a délutáni órákban már szinte elviselhetetlenek, de azért reggel még nem árt valamit magunkra kapni. Véleményem szerint 3 alapdarab létezik ebben a kategóriában: egy fekete bőrdzseki, egy farmerdzseki és egy fekete blézer. Ez a hármas senki szekrényéből nem hiányozhat, hiszen nagyon jól kihasználhatók, és nem csak egy szezonra vásároljuk őket. Ezek után bátran elengedhetjük a fantáziánkat, és beszerezhetünk különlegesebb, például mintás, díszített darabokat is. Míg az alapdarabokat könnyű beépíteni ruhatárunkba, a feltűnőbb darabokkal könnyen mellé lehet nyúlni, de ha jól párosítjuk, akkor nagyszerű lesz az eredmény . (Például a középen lévő kék blézer.)

FELSŐK
Az én kedvenceim még mindig a basics darabok, de aki szereti a színeket és/vagy mintákat az bátran hordja!
 photo T-shirt_zps4212e4a5.png

NADRÁG/LEGGINGS/SZOKNYA
Egy tökéletes fekete és kék farmer senki gardróbjából nem hiányozhat, ezek után pedig egy farmer rövidnadrág is kötelező nyárra azoknak, akik nem félnek lábaikat mutogatni. A trópusi minta, a neon színek, a terepminta még mindig megy, de szerintem ezek már kezdenek unalmasak lenni, úgyhogy én inkább a bőr anyagúakkal, a fekete-fehér csíkos vagy a Louis Vuitton féle kockás ruhadarabokkal játszanék, nagyon jó kis összeállításokat lehet kihozni belőlük.
 photo Jeans_zps5f6b0a3a.png

RUHA
Ez a kedvencem. :) Nagyon szeretem a ruhákat, és hiszem, hogy mindenki meg tudja találni a számára tökéletest, amiben jól érzi magát. Szerintem mondanom se kell, de legalább egy kis feketére minden nőnek szüksége van. Bármilyen alakhoz meg lehet találni belőle a tökéleteset. (Gondolkozom egy ilyen bejegyzésen is a közeljövőben...)
 photo Dress_zps68368f84.png

CIPŐ
Bakancs, loafer, saru, edzőcipő, tornacipő, magassarkú; balerinacipő; jöhet minden.
 photo Shoes_zpsbbfda0ee.png

SZETTEK

Talán ekkora tűsarok suliba nem a legjobb választás, de muszáj volt ezzel a cipővel kiegészítenem ezt az összeállítást, így érzem tökéletesnek. A dzseki pedig isteni!
 photo 01_zps9fa909f8.png

Tudom, hogy már egyre több mindenkinek van, és szép lassan kezd tömeggé válni, de nem tudom mit meg nem adnék egy hófehér Air Max-ért, nagyon imádnám.
 photo 06_zpsdb3c18b9.png

Ez a szett nagyon egyszerű, talán túlságosan is, de biztos, hogy jól érezném benne magam. Kényelmes, laza, de mégis vagány: suliba nem is lehetne jobbat kitalálni. A kockás inget pedig a délutáni melegben már a derekamra kötném.
 photo 05_zps04eb434f.png

Mikor megláttam ezt a farmerszoknyát egyből többféle összeállítás is eszembe jutott, de végül ez lett a végeredmény. Kicsit visszarepít a 90-es évekbe, a dzsekit pedig ismét felhasználtam, mert túl jól néz ki.
 photo 04_zpsbafab362.png

Ezt a szettet a jelenlegi időjárás már kiüti, de attól még szolgálhat némi inspirációval.
 photo 03_zps8818f956.png

Imádom a laza stílust a nőiessel, elegánssal keverni, itt is azt tettem. Színes/feltűnő napszemüveget pedig merjetek hordani, mert nem is hiszitek mennyire fel tud dobni egy összeállítást.
 photo 02-1_zpsf320a4ff.png


Nektek melyik összeállítás tetszik a legjobban?

3 megjegyzés:

Minden vélemény számít!